Chapter 1.

Sziasztok!

Igen, igen.... Tudom!

Egy újabb fanfiction. Ráadásul One Direction & Justin Bieber.

Tudom. Elegetek van már belőlük, na de én azért mégis úgy gondoltam, hogy belekezdek egy újabba. És hogy miért? Már eszméletlenül hiányzott. 

Hiányzott a blogolás, a design készítés, maga a fanfiction. Hiányzott a One Direction, és hiányzott Justin Bieber. 

Utoljára két évvel ezelőtt írtam fanfictiont, amit sajnos nem tudtam befejezni. Nem kellett volna belőle második évad... de mindegy is.

Ha esetleg valaki erre téved, és arra vetemedik, hogy elolvassa;

Remélem tetszeni fog! :)

Vagy ha nem, hát ez van. :D

Jaj, igen. Ha esetleg tetszett - vagy akkor is ha nem - írhattok kommentet, vagy akár fel is iratkozhattok! :D

Jó Olvasást!♥

Annabelle

Már vagy három órája keringtem a folyosón. Oda-vissza járkáltam, s többször is elmentem az öltözők mellett, de egy nyikkanást nem hallottam. A koncertnek, sőt, az autogram osztásnak is vége volt már rég.

Éppen lehuppantam a folyosó végén levő nyitott térben elhelyezett kanapék egyikére, amikor végre megjelentek.

- Jók voltatok srácok! - mosolyogtam rájuk, miközben felkeltem az előbb említett tárgyról. 

- Köszi, Anne - nyomott egy apró puszit az arcomra szőke barátom, miközben mellém állt, s átkarolva vállam, közelebb húzott magához. A többiek szokás szerint, mosolyogva figyeltek minket.

- Bocsi, hogy végig kellett várnod ezt az egész hercehurcát.

- Ááá, semmiség. Simán eltelt az a két-három óra - ironizáltam. Igazából, tényleg megértettem és elfogadtam a helyzetet.

- Csak nem akarjuk, hogy...

- Harry, héé! Tudom. Oké? - vágtam mosolyogva a szavába - Ha veletek látnak a rajongók, még a végén kalkulálni kezdenek, és az egyikünknek sem tenne jót. Illetve nem is tudnátok velem lenni vagy rám figyelni azalatt a pár óra alatt.

- Pontosan. De főleg nektek nem lenne jó - mutatott rám, majd mellettem álló barátjára Liam. Kérdő tekintetem láttán folytatta. - Mert főleg vele vagy. 

Én igazából eleinte még mindig nem értettem pontosan mire gondol, de tekintetük elég sokatmondó volt.

- Ugyan.. - kezdtem volna, de közbevágott.

- Néha komolyan kételkedem, hogy ti tényleg, csak és kizárólag barátok vagytok - a többiek szavak nélkül, enyhe bólogatással fejezték ki egyetértésüket.

- Pedig tudjátok, hogy csak azok vagyunk.

- Na jó, és ezt ő is így gondolja? - lépett Louis Niall mellé, aki erre válaszképp megszorongatott.

- Hát persze.

- És ez mindig is így volt... - boncolgatta volna tovább a témát, de közbevágtam. 

- Igen. De ezt már megtárgyaltuk.

- Ez nem igaz. Te mindig tereled a témát, Niall meg nem beszél amíg te sem beszélsz.

- Ez van - vontam meg a vállam mosolyogva.

- Ti tudjátok - emelte fel kezét védekezésképp, mintha Mi vádolnánk Őt valamivel, miközben visszalépett a többiekhez, akik inkább nem fűztek ehhez a beszélgetéshez semmit. Tudják, hogy ha nem akarok, akkor úgysem beszélek róla, és ha egyszer mégis elakarnám mondani, majd megteszem.

Harry és Zayn már egy jó ideje nem hozzák szóba ezt. Liam csak néha tesz egy-két megjegyzést, Louis pedig szinte teljesen rá van kattanva a témára.

Lassan s csendben elindultunk a kijárat felé. Érezhető volt, mennyire elfáradtak, és nem csak a mai napnak köszönhetően. Az egész hetük, hónapjuk, sőt az eddigi évük is húzós volt.

A kijárathoz érve meggyőződtünk róla, hogy senki sem próbál meg pont most belógni, és már nincsenek több tucatnyian a rajongók, s gyorsan beszálltunk az egyik fekete Hummerbe - természetesen az összesnek, sötétített ablakai voltak - és mint mindig, most sem változott az ülésrend. Az egyik sorban Louis, Harry és Zayn, míg a másikban Liam, Niall és én.

- Egyenest haza megyünk, ugye? - ásított az előttem ülő Zayn, nem sokkal miután elindultunk. 

- Gyorsan le akarsz rázni - játszottam volna a sértettet, de látván, hogy az elől helyet foglalók egyből hátrakapták a fejüket, inkább gyorsan folytattam én a beszédet, mielőtt ők szóhoz juthatnának. - Nyugi. Tudom, hogy fáradtak vagytok, és szeretnétek pihenni. Megértem.

- Én nem vagyok fáradt! - kérte ki magának egyből Niall, mire átöleltem, már amennyire tudtam.

- Tudom, Niall. Te sosem vagy az - rámosolyogtam. - De őszintén, egy kicsit én is fáradt vagyok most. Tegnap sokáig a kávézóban voltam. És egyébként is. Neked is pihenned kell.

- Jó, de..

- Semmi de. Majd hívj, ha kipihented magad, és ráérsz. Majd megbeszélünk egy találkozót vagy spontán gyere át. Tudod, hogy neked... illetve nektek szabad - néztem körbe ezúttal a többieken is, majd nem sokkal azután, hogy a mellettem ülő szöszi is elfogadta a helyzetet, megérkeztünk ahhoz az utcához, ahol lakom. 

A biztonság kedvéért ezzel a nagy furgonnal sosem mentünk közelebb. Egy kisebb, amolyan "sehová sem vezető" utca volt a miénk, tehát a vége egy házzal zárult. Nem sok ház volt itt, így nem is laktunk azon a részen olyan sokan, ezért nem volt nagy valószínűsége, hogy túl sokan meglássanak. Vagy ha meg is láttak, csak egy-ketten és ők nem nagyon kérdeztek rá. Tudták, hogy ismerem a híres One Direction egy tagját, Niall Horant. Sőt, mi több. Szinte együtt nőttünk fel, és értelemszerű volt, hogy találkoztam már legalább egyszer a többiekkel is, de az, hogy majdhogynem rendszeresen találkoztam velük, - vagy legalábbis ahogy a szabadidőnk engedte - elég nagy port kavart volna.

Jelenleg, szinte bármi nagy port kavart, ami körülöttük történt.

Mosolyogva elköszöntem tőlük, s miután még egyszer Niall lelkére kötöttem, hogy ő is mindenképpen pihenjen, mégegyszer megöleltem, majd kiszálltam a kocsiból.