Chapter 3.

Sziasztok!

Nem tudom mit írjak. Ez a rész egy kicsit rövidebb lett, és még mindig nem igazán történik benne semmi, de ez még egy-két rész erejéig így lesz. Bár igyekszem jobban megfogalmazni a dolgokat, és némi érdekességet vinni bele. :)

Ismételten köszönöm a rengeteg megtekintést, és egy újabb feliratkozást! :)

Remélem tetszeni fog!

Jó Olvasást!♥

Annabelle

Reggel, miután felébredtem, gyorsan elvégeztem a szokásos 'reggeli rutinomat' tekintve, hogy sok dolgom lesz még.

Amikor pedig elkészültem, egy kissé álmosan baktattam le az emeletről, be a konyhába. Belépve azonnal megéreztem a frissen lefőtt kávé jellegzetes illatát, ami azt jelentette, hogy vendégem volt.

Öntöttem magamnak egy bögrével, majd átsétáltam a nappaliba.

- Jó reggelt, álomszuszék! - mosolygott rám a kanapén helyet foglaló barátom.

- Theo! - meglehetősen meglepett, hogy ő van itt. Akkor beszéltünk utoljára, mielőtt elutazott a barátnőjével Dublinba. Annak pedig már három hete. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy mostanában fog meglátogatni.

Amíg felállt a kanapéról, letettem kávésbögrémet a tőlem nagyjából egy lépésre levő asztalra, majd Theo-hoz léptem, aki egyből közelebb húzott magához, s szorosan megölelt. Amint elengedett, egy kicsit hátrébb léptem.

- Mesélj! Milyen volt az út? Merre jártatok? - őszintén érdekelt minden apróság is, ami velük történt, de nem ennek volt köszönhető, hogy elég hangosan beszéltem. Azzal inkább, csak próbáltam elnyomni gyomrom korgását. Ő erre elmosolyodott, s elindult arra, amerről jöttem. A konyha felé.

- Előbb csinálok valami reggelifélét.

~*~*~

Theo csupán csak ebédig maradt, rengeteget beszélgettünk, és ez a pár óra is nagyon sokat jelentett. Legalábbis nekem biztosan, hiszen miután ideköltöztünk, ő volt ebben a városban az első barátom. Vagy legalábbis az első olyan, akire tényleg számíthattam, nem vert át, nem használt ki és akivel a mai napig barátok is maradtunk.

A múlton elmélázva mosogattam a még reggelről megmaradt piszkos tányérokat, amikor csengettek. Azt hittem majd' megsüketülök. Akárki is volt az, szabályosan ráfeküdt a csengőre. Kicsit mérgelődve ezen, sétáltam oda a bejárati ajtóhoz, s kinyitva azt, egy szélesen elvigyorodó szöszkét pillantottam meg. Szemeit napszemüveg takarta, így azokat nem láttam, de ezt leszámítva látszott rajta, hogy megkönnyebbült.

- Csak, hogy kinyitottad.

- Neked is szia - lepődtem meg rossz hangulatán, közben pedig egy kicsit arrébb léptem, hogy be tudjon jönni. Bezártam az ajtót, majd elindultam vissza a konyhába mosogatni, ő pedig követett. 

- Mesélj - törtem meg én a már-már zavaró csendet ami kialakult köztünk.

- Hívtalak...

- Oh... Nem hallottam, bocsánat - néztem rá, egy picit zavartan, mikor megfordultam. - Ezért jöttél?

- Azt hittem, hogy valami baj van.

- Ugyan, Niall. Máskor is volt már, hogy hívtál, de én nem vettem észre, és csak egy-két órával később hívtalak vissza.

- Majdnem egész délelőtt hívogattalak - mormolta, s közben nekitámaszkodott az ajtófélfának. - Amikor legutoljára ez volt, kórházba kerültél, mert olyan kimerült voltál és szabályosan rosszul voltál, hiszen kb. napokig nem ettél semmi normálisat - csillogó szemei türelmetlenséget s aggodalmat sugároztak.

- De nem lesz több olyan - mosolyodtam el bátortalanul.

- Ezt te sem tudhatod.

Sóhajtva mentem oda hozzá, s szorosan megöleltem.

- Egyébként fel akartalak hívni, miután elmosogattam. Meg akartam kérdezni, hogy holnap délután át tudsz-e jönni... - engedtem el őt.

- Persze. Most még van egy kis pihenőnk - szemei az ebédlőasztalra tévedtek.

- Ja, és... egy barátnőm is átjön majd, ha nem baj. Szeretném, ha...

- Anne! - egy pillanatra visszavezette tekintetét rám. Egy kissé haragosnak tűnt.

- Niall, kérlek! Szeretném, ha megismernéd. Tudod, hogy nincs sok barátom, és ő az egyetlen akit még nem ismersz. Oké. Tudom, hogy pár hónapja már meséltem róla. Elmondtam, hogy nagyon nagy rajongótok, de az nem egyenlő azzal, hogy mániákus lenne. Elvégre az én barátnőm - vigyorodtam el. - Te is pontosan tudod, hogy nem szívesen barátkoznék olyannal, aki már túlzottan fanatikus, felétek nézve.

- Rendben - adta meg magát. - Egyébként... vendéged volt?

Tért rá arra, amin szerintem valójában már percek óta gondolkozott.

- Theo átjött reggel és egy kicsit elbeszélgettük az időt - változott át magabiztos vigyorom, zavart mosollyá. Láttam rajta, hogy agyal valamin, ezért elléptem előle és leszedtem az asztalról a tányérokat, majd a mosogatóba tettem őket.

- Értem.

Szűkszavúsága mérhetetlenül zavart. Mindig ilyen volt, ha Theo-ról volt szó. Valamiért nem igazán kedvelte őt, s bár már találkoztak párszor, negatív véleménye róla, nem akart megváltozni. Azzal pedig méginkább nem akart megbékélni, hogy két-három évvel idősebb volt nálam.

Én elfogadtam ezt. Az ő döntése, nem az enyém. Nem szóltam meg.

Egy-két órát volt még nálam, majd kapott egy sms-t Liam-től, hogy szükség van rá, így elment. Én pedig nyugodtan folytathattam a takarítást.

Mikor végeztem, felhívtam Sophie-t, aki már izgatottan várta hívásomat, és nagyon megörült, amikor közöltem vele, hogy holnap délután négy körül várom.