Chapter 2.

Sziasztok!

Tudom, kicsit lassan indul be a történet. Nem nagyon történik semmi, de nem akarom elsietni.

Nem túl sok részt tervezek, de azokat sem akarom túlságosan összecsapni, ezért is hoztam csak most a következő részt. A harmadik már hamarabb érkezik..:)

Köszönöm a feliratkozást, illetve, hogy ennyien megtekintettétek már az első részt. :)

Remélem, tetszeni fog!

Jó Olvasást!♥

Annabelle

- Jó napot, Mr.Force! - köszöntem mosolyogva a kedvenc kávézóm idős tulajdonosának, Roy Force-nak, mihelyst beléptem oda. 

A hely, szokásosan félig tele, félig üres volt. Nyugalmas, barátságos légkör volt odabenn. Az itteniek, nagyon megszerették ezt a helyet. Éppen ezért tudták azt is, hogy sokkal nagyobb varázsa van, ha nincs állandóan tele. Vagy éppen sose.

- Annabelle - mosolygott vissza rám Mr.Force, miközben én a pulthoz léptem. - Rég láttalak.

- Elutaztam pár napra, és hamarosan ismét elutazok. De csak egy kis időre. Remélhetőleg.

- Baj van, drágám? - jelent meg Roy felesége is, s mint mindig, őszintén érdeklődő volt. Ez különlegessé tette a kávézót. A többiben, sosem beszélgetnek a vevőkkel. Sosem érdeklődnek felőlük. Ridegek a legtöbb emberrel, de itt.. Itt ez teljesen másképp volt.

- Dehogyis. Csak meglátogatom az unokahúgomékat. 

- Mielőtt mész, mindenféleképp ugorj be. Csomagolok egy kis finomságot az útra. Na meg az ikreknek.

- Köszönöm szépen Mrs.Force, de nem szükséges.

- Ragaszkodom hozzá - mosolyodott el még szélesebben, majd miután megkaptam tőle a szokásos kávémat, vissza is ment a konyhába.

Kifizettem, s átvonultam a szokásos helyemre. Barátnőmre pedig nem sokat kellett várni. Pár percen belül meg is érkezett.

- Szia Anne! Milyen volt az út? A koncert? A felvétel? - esett nekem egyből, miközben a kabátját a széke háttámlájára rakta, s leült. Automatikusan elmosolyodtam.

- Nyugi, Sophie! Van időnk! Egy ideig még nem megyek sehová.

- Tudom-tudom. Na de azért mégis!

- Csak azt tudom mondani, amit eddig is. Fantasztikus!

- Azért néha részletesebben is mesélhetnél...

- Tudod, hogy nem vagyok a szavak embere. Ráadásul, ha elkezdenék mesélni, úgyis belekavarodnék és a végén összevissza beszélnék - ő csak megforgatta szemeit. - Oké. Tudod mit? Majd megbeszélem a srácokkal, és legközelebb te is jöhetsz velünk.

- Úristen! - vigyorodott el egyből. - Komolyan?

- Nem ígérek semmit! De megpróbálom. Sőt! Valamelyik nap Niall úgyis átjön. Gyere te is! Legalább megismerheted egy kicsit, hogy milyen is valójában.

Hirtelen meglepően nagy csend lett. Egy pillanatra a levegő is megfagyott, majd kb.fél percen belül valami furcsa, "iiii" szerű hangot hallatott.

Mosolya olyan széles volt, hogy az már-már elképzelhetetlen lett volna, ha róla van szó.

- Sophie! Ez már nekem fáj! Komolyan.

- Bocsi, de ez annyira... végre megismerhetem!

- Csak ne kapj fangörcsöt.

- Ugyan. Örülök, hogy megismerhetem a gyerekkori barátod. Csak ennyi. Az már más kérdés, hogy ő történetesen... tudjuk kicsoda - kapott észbe mikor már ő is észrevette azt a rengeteg szempárt, amely ránk szegeződött. 

- Inkább beszéljünk másról.

- Rendben - egyezett bele barátnőm, gyanúsan gyorsan. - Milyen gyakran olvasol mostanában celeb pletykákat a neten?

- Tudod, hogy nem szeretem őket.

- Tudom. Csak gondoltam néha azért mégis olvasol egy-két cikket. Elvégre az, hogy nem szereted, nem egyenlő azzal, hogy nem is szoktál beleolvasni némelyikbe - felvont szemöldökkel nézett rám. Sóhajtottam.

- Túl jól ismersz.

- Ez a dolgom - elvigyorodott. - Nos?

- Nagyjából egy hete, pontosan mielőtt elutaztunk, olvastam utoljára. Mióta hazaértem, nem volt rá időm. 

- Akkor gondolom nem tudsz róla.

- Miről?

- Ááá, igazából nem is lényeges - vakargatta meg tarkóját zavartan.

- Ugyan, Sophie. Ismerlek. Pontosan tudom, hogy csak olyan dolgokat szoktál szóba hozni, ami lényeges, vagy minimum egy kicsit is köze van valami lényegesebb dologhoz.

- Jó, de azt is tudod, hogy néha eléggé összevissza magyarázok. 

- Mi a lényeg? - próbáltam rávezetni a válaszra, bár ez esélytelennek látszott.

- A lényeg lényegének lényege lényegében lényegtelen - szemtelenül vigyorgott rám, én pedig megforgattam szemeimet. - Mire kimondtam rájöttem, hogy semmi értelme ezt most szóba hozni. Majd máskor beszélünk róla. 

- Szavadon foglak! - bólintott. - De akkor mesélj. Van valami srác a láthatáron? Összejöttél valakivel, amíg én távol voltam?

- Most komolyan, Anne. Ismersz olyat, aki képes hosszútávon elviselni, amikor bepörgök, amikor meglepően durván féltékeny vagyok, vagy...

- Oké, értem. Még mindig úgy vagy vele, hogy majd lesz valaki, de te nem erőlteted, igaz?

- Igen. Viszont. Veled miújság? Találtál valakit Birminghamben? Vagy esetleg Niall és.. - kezdte volna, de amikor meglátta, hogy nézek rá, inkább be sem fejezte a mondatot. - Jó, csak vicceltem. De csak vele. Szóval?

- Nem. De tudod, hogy már két és fél éve nem volt senkim.

- Amiatt az idióta miatt.

- Sophie!

- Mi az? Pedig így van, és nem hazudhatsz sem nekem, sem pedig magadnak. Nem tudod túltenni magad rajta. Pedig áá... A fracba Justin Bieberrel!